Kedves Barátaim!
Előző bejegyzésemben (Egészségügyi séta...) csokimikulásról esett szó, de hát Húsvét közeleg és úgy gondoltam, stílszerűbb lenne a csokinyusziról beszélni. Ennek a fele sem áprilisi tréfa!
Megnyitó
-x-
A nővérke betolta a zsúrkocsit a kórterembe. - Mit tetszett hozni, rántotthúst? - Nem, infúziót! és közben kiszólt az ebédosztónak:- ez a legjobb szoba, ide nem kell semmit behozni. De már a diéta kezdetén, otthon is, amikor rutinszerűen benézett a hűtőbe, rájött, hogy itt semmi keresnivalója nincs és gyorsan becsukta az ajtaját.
A kórház folyosóján sokféle emberrel találkozott, némelyik még rosszabb helyzetben volt, mint ő, úgyhogy csak ne panaszkodjunk. Ismerősnek tűnő régi fazonok is voltak, régi osztálytársak, kollégák. Egyikük például úgy nézett ki, mintha az egykori Hinterstein lenne, aki szörnyű rossz gyerek volt, mindig verekedett és a végén még meg is bukott. ( Milyen jó lenne most alaposan megverni). Ez meg a régi igazgató lehetett, teljesen összement, ő volt, aki visszautasította a lakáskérelmét, mondván, nem elég jó káder. De már nem haragudott rá, látta rajta, hogy nincs teljesen képben, valószínűleg már a pettingelést is összekeveri a tikkeléssel.
A műtét előkészületei során mindenféle csöveket dugtak különböző testnyílásaiba, ahol meg nem volt, oda szikével vágtak egyet. "Kérdezze meg gyógyszerészét a termék áráról is", olvasta az egyik csomagolóanyagon, meg egy nyugtalanító feliratot a műtő falán: "Harapásgátló alkalmazása kötelező". Először azt hitte, hogy állatorvosi rendelőben van, de amikor belekezdtek a csövesek, rájött, hogy nem.
Közben a felesége barátnői (akik közül nem mindegyik volt az ő barátnője is) ígéretüknek megfelelően a távolból drukkoltak neki a műtét sikeréért. Később kiderült, hogy túl jól csinálták, annyira, hogy az átmenetileg el is maradt. Még egy látót is megkérdeztek, aki azt mondta, hogy nem lát semmi rosszat. Ez egy igazi látnok lehetett, hiszen tényleg nem látott semmit, mivel ott sem volt, sőt nem is ismerte őt. És semmi rosszat sem láthatott, mert nem volt műtét. Ő meg elnézést kért a barátnőktől, hogy csalódást okozott nekik, de ők voltak a hibásak, túl jól drukkoltak.
Pedig már régóta tervezte, hogy szól sportrepülő ismerősének, hogy ha úgy alakul majd, szíveskedjen odaföntről szétszórni a hamvait, csak nem találta a névjegykártyáját. De milyen az élet, pont most, évek óta először, véletlenül összetalálkozott vele az élelmiszerboltban és megkapta a telefonszámát, amit rögtön át is adott a feleségének megőrzésre és emlékeztetésre.
A végén azért mégis bejutott a műtőbe, Már félig kábultan tolták be egy hordágyon. Mikor beért, nagyon kedves kép fogadta. Ott ültek rég elhunyt családtagjai és minden régi szerelme is (pótszékeket is kellett behozni), és akiket öröm volt újra látnia. Nem szólaltak meg, csak a szemük mosolygott rá. Közben a háttérben egyre elhalkulóbban hallotta az orvosok és az asszisztencia párbeszédét, vezényszavak hallatszottak, majd ez is elmúlt és ő belemerült a legmélyebb álomba.
Már csak a családtagjait és egy nagy fényt látott maga előtt.
-x-
Inkább a hasam legyen üres, mint a fejem.
-x-
Esik eső hamarjába
ha még egyszer kalapjára.
Esik eső regimentje
elfogyott a teringettye.
Esik eső karimája
ha még egyszer karikára.
Minnyájunknak el kell menni
(emlékeztek?)
csokinyuszi kalapjára.
-x-
