Pót cselekvés
Az Atlétikai Világbajnokságon a női futószámokat mind fekete férfiak nyerték Női mellen azért egyik sem mert indulni. A nemük mellett az országaikat sem tudtam megállapítani, mert mindegyikük mezére egységesen "Toyota" volt felírva. A női súlylökést számomra nem a kínai húsgombóc (egy kicit cííípősz), hanem a mezőny egyetlen nőnemű versenyzője nyerte, méghozzá egy szép magyar lány. Neki nem volt az anyja kenyai. Hááj! Köszönt a verseny után a nagy darab kínai, akinek záporesőként potyogtak a könnyei, amikor megtudta, hogy a magyar lány nem is növelt teszetoszteronnal indult a dobókörbe. Világrekordok sem záporoztak, úgy látszik, mégis csak engedélyezni kellene a doppingot, mert így elég unalmasak a versenyek. A futásban az egész mezőny lelassult, a selejtezőknél még az is előfordult, hogy néhány versenyző ellenkező irányba kezdett el futni. Lehetséges persze, hogy csak a startpisztoly volt túl hangos és csoda, hogy nem szanaszét futottak. A távolugrás dobbantódeszkájánál pedig egy nyugdíjas bácsi ült egy sámlin és hol a fehér, hol a piros zászlót lengette meg, attól függően, hogy szimpatikus volt-e neki a versenyző, vagy sem. Esetleg attól, hogy előtte mennyi nyugdíjkiegészítést kapott tőle. Persze, mindez nem nálunk volt, ezért inkább valószínűbb, hogy a bácsi valamelyik parlamenti képviselő rokona és tőle kapta a zsíros állást (ülést). Aztán a végén bement a Boltba és megvette a Bacont.
-x-
Vigasztalásul néhány kép 1986-ból:
Korok
Előjel
Tükröződés
Ronald régen lakott itt
Ez a Watergate milyen szép épületekből állt!
Kitört a világbéke
-x-