Újból divatba jött a szögesdrót. Pedig már azt hittem, végleg elfelejthetjük. Először még a nácik alkalmazták, aztán a kommunisták, de egy időben rájöttünk, hogy nem lehet vele megoldani a problémákat, meg különben is, békeidőben semmi szükség nincs rá és elbontottuk a taposóaknákkal és lőtornyokkal együtt. Nehéz is volt megszokni, hogy nem kell megszökni, simán át lehet sétálni a másik oldalra, nem kell a gyomrunknak összeszorulni, ha Ártánd vagy Hegyeshalom felé közeledünk. Kezdtük tudomásul venni, hogy nincs másik oldal, csak egy van, ahol mindenki él.

Most meg újból elkezdtük építeni őket, meg a szomszédok is elkezdték, lassan mindenki szögesdrót-kerítést épít, észre sem vesszük és megint be vagyunk kerítve. Egy idő után azt sem fogjuk tudni, hogy a szomszéd kerített-e be minket, vagy mi kerítettük be a szomszédot, vagy netán saját magunk kerítettük be saját magunkat. Az országhatárok után jönnek a városok, a várainkat még vízesárokkal  is körbevesszük, az utcákon meg amúgy is végig kerítés van, a házunkat is azzal védjük mások ellen. meg hogy mások is védve legyenek tőlünk, ne tudjunk őket megtámadni.

Megnyugtató ez a biztonság. Most már csak a családok köré, az ember az ember köré, most már csak magam köré kéne építeni egy szögesdrótot. De nem tudom, hogy ki fogja megépíteni? Talán én magam?

                                                                               -x-

Időzavarban vagyok,...mert nem értem, hogy került a pad a naplementébe. Talán délibábbal van dolgunk?

Időzavarban vagyok,...mert lehet, hogy a múlt túl van az Óperencián?

Időzavarban vagyok,,.. mert az agyhullámok netán eltekeregtek?

                                                                             -x-

Aprólékok.

Megint megállt az órám. Olyan késő reggel van már, hogy úgy látszik, mindaddig nem hajlandó továbbmenni, amíg fel nem kelek.

                                                                             -x-

Harckifejezések. - Drágám, olyan jól nézel ki! Tőled még mindig elkérik a villamoson a személyit, rám meg már csak legyintenek. Te egy igazi bombanő vagy! Én melletted csupán egy egyszerű, sima kis taposóakna vagyok.

                                                                             -x-

Jutalomfalatot kapott a vadászkutyám. Most olyan boldog, hogy madarat lehetne vele fogatni. El is megyek vele vadászni.

                                                                             -x-

Mostanában sok képet és szobrot arannyal festek be. Lehet,hogy ez az én aranykorszakom?

                                                                             -x-

Megtaláltam a bizonyítékot arra, hogy nincs Isten. Az úgy kezdődött, hogy egy gyenge pillanatomban Balaton-szeletet szerettem volna enni és elindultam a speiz irányába, azt remélve, hogy ott találni fogok. Arra gondoltam, ha van Isten, akkor lesz. Nem volt.

                                                                             -x-

Van egy trópusi sapkám, még a perui Andok magaslatán vettem, hajde régen. Mindeddig nem hordtam, de egy napszúrást követően - megkésve ugyan - de felvettem. Biztos jól állhatott a fejemen, mert a rajta lévő felirat után a nejem elnevezett "Macsó Pityu"-nak.

Machu Picchu  

                                                                                -x-                                                                          

Este az ágyban fekve szerette nézegetni a kivetítős óra számait a mennyezeten. Az óra és a perc között villogó kettőspont az idő múlását jelezte és a számok változásának megfigyelése is jó időtöltés volt, egyfajta altatóként is szolgált. Néha éjjel, ha felébredt, önkéntelenül is odapillantott, nem csak az időt nézte, hanem a halvány villódzás valahogy meg is nyugtatta. Ha nem tudott elaludni, még azzal is  elszórakozott, hogy az oldalt lévő tükörben nézegette ugyanazokat a számokat, amik fordítva látszottak  és így furcsa időt mutattak. A kettes szám ötösnek látszott, az ötös meg kettesnek, (például a 22 óra 22 perc 55 óra 55 percnek), és ilyenkor gondolkodnia kellett, hány óra is van tulajdonképpen. Amikor kitalálta, a biztonság kedvéért a mennyezeten lévőkkel ellenőrizte a helyes megfejtést. (Amikor ő született 19:47 volt, most meg 20:16 van, és az alig több, mint egy óra). Azon is elgondolkodott, hogy milyen is ez az idő? Valóban 24 órából áll egy nap vagy csak 23 óra 59 percből, hiszen a 24-es szám soha nem jelent meg, egyből 0 óra 00 perc következett. 

Évek óta nézegette, de nem jött rá a megoldásra, arra gondolt, lehet, hogy talán minden nap megáll az idő egy pillanatra. Bele is nyugodott a dologba, de egy éjszaka, amikor a szeme megint ide-oda járt a mennyezet és a tükör között, ismét megállapította, hogy a két helyen nem ugyanazok a számok vannak. Visszanézett, képzeletben megfordította a tükör számait, de valahogy így sem stimmelt a dolog. Biztos álmos vagyok - gondolta és megpróbált visszaaludni, de nem jött álom a szemére. Többször is ellenőrizte, de mindannyiszor azt látta, hogy más időt mutat a tükör, mint amit a mennyezet. Az eltérés eleinte csak néhány perc volt, aminek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, nem is szólt a feleségének, nehogy bolondnak nézze. Várt néhány napot, hátha csak lidércálom volt az egész, de a napok múlásával a különbség egyre nőtt, egy hét után már több óra lett.

Aztán egyszer látszólag visszaállt a rendes "időjárásra", de rájött, hogy az egy újabb napi "gyorsulás" miatt van, mert az egész hamarosan újból elölről kezdődött. Mindebből arra következtetett, hogy talán más idősík van a tükörben és más a valóságban, ráadásul a különbség hamarosan már napokban, hetekben, sőt hónapokban, meg években volt mérhető. Még ezután sem mert előhozakodni senkinek, várta, hátha ismét minden rendbe jön, de aztán az elkövetkező új események kezdtek aggasztó méreteket ölteni.

A tükörben meglepő dolgokat is látott. A szoba könyvtárában néhány könyvben szokatlan tartalmakkal találkozott. Furcsa módon a Radnóti összesben Mik amerikai utazásairól talált verseket, méghozzá a '60-as évekből. Aztán az interneten arról olvasott, hogy József Attila Kossuth-díjat kapott és a Parlamentben elmondott szép köszönő versét a Duna - Tv egyenes adásban közvetítette. Beethoven pedig a martonvásári Brunszvik kastély mellett lévő új Kulturális Központ  felavatásán nagyszabású, nagysikerű koncertet adott, melyen felesége, Jozephin is részt vett.

A furcsa történetek tovább folytatódtak, más szereplőkkel - és korokban, így például J.S.Bach lemezfelvételt készített, csodálatos csembaló szólóval. A politika sem maradt ki, a tükörben látni lehetett például, ahogy Hitler és Sztálin a New York-i ENSZ-palotában béketárgyalásokat folytat, majd barátsági szerződést köt még a II.VH. kezdete előtt, megakadályozva ezzel sok tíz-millió ember pusztulását. Az izraeli parlamentben a Hamasz, az IS és a többi terrorszervezet vezetője tartott beszédet, majd létrejött a zsidó-arab örökös békepaktum. Az már csak hab volt a tortán, hogy minden atomhatalom megsemmisítette bombaarzenálját és a hadseregeket is mind leszerelték. A hadi kiadások megszűnése révén felszabadult dollár ezer-milliárdokat egészségügyi, népjóléti, környezetvédelmi, kulturális és oktatási célokra fordították, de jutott bőven az űrkutatás tényleges fejlesztésére is és hamarosan ellátogattunk a Marsra és a szomszédos naprendszerekbe is. A növényvilág is csodálatos átváltozáson ment keresztül. Szinte a feje tetejére állt minden, fokozatosan eltűntek a gyomok, a haszon-és dísznövények vették át a helyüket és lassan minden gazság eltűnt a Földről. A tükörben egy pillanatra láthatta fiatalkori énjét, de aztán elképedve látta öregemberként (még öregebbként) is magát. Úgy tűnt, hogy egy időutazás részesévé vált, mert még beszélgetni is tudtak egymással.

Nem értette a dolgot, azt gondolta, hogy esetleg időviharba került, nem tudta megállapítani, hogy melyik idősíkban van tulajdonképpen. a tükörben lévőben, vagy a mennyezeten lévőben?

Aztán egyszer csak felébredt.

                                                                                  -x-

Életrajz.

üdv, ANI 

(Amatőr, Naiv, Ismeretlen)