A karácsonyi bejglisütéshez sok tojás kell. A kiürült papír tojástartókat a földön szoktam összetaposni, de a mai dobozban sajnos maradt néhány darab. Határozott mozdulattal, jó erősen léptem rá, így a konyhakő, a cipőm, sőt a zoknim is tele lett tojással. Meg a nadrágom is, mert attól féltem, le leszek tolva. A sikeres műveletet enyhe szitokszavak követték, először belőlem jöttek elő, majd amikor meglátta, a feleségemből is, de aztán mindez átcsapott egy kis röhögcsélésbe.
- Úgy látszik, Tibi bácsi megkezdte áldásos tevékenységét a konyhában - mondta. Így kezdődött a karácsonyi sütés - főzés.
-x-
-x-
A csend hangjai.
Óraketyegés, tücsökciripelés, szú-percegés, csap csöpögés, békakuruttyolás, légyzümmögés, egércincogás, meg a Rimszkij - korszak "Dongó"- jának hegedűszólója. Ezeknek számomra mind van egy közös tulajdonsága: nem hallom őket. Ha valaki azt kérdezi, hallod ezt a csendet, akkor azt válaszolom, sajnos nem. Mindez abból adódik, hogy állandóan zúg a fülem,meg hát milyen öregség az, amikor nem süket is egyúttal az ember? Van azért ennek néha előnye is, mondjuk nyugodtan lehet pukizni is a jelenlétemben (persze csak halkan), úgysem hallom, bár a szaglásom eléggé kifinomult, ezért előbb-utóbb így is elér hozzám és a végén mégis "meghallom". Amikor pedig a nejem fennhangon kiadja a porszívózásra való felszólítást, érdekes módon valahogy azt sem hallom, ha viszont akármilyen halkan is mondja: szeretlek, drágám, azt azonnal.
Ezután már sokkal nagyobb örömmel kezdek porszívózni.
-x-
Szépítés.
Nagyon meg vagyok elégedve az új okostelefonommal. Pedig eleinte attól tartottam, hogy nem tudok majd vele bánni és annyira okos, hogy átveszi felettem az uralmat, amit nem tudnék elviselni és esetleg még falhoz is vágnám. De kellemesen csalódtam benne, minden funkciója felhasználóbarát, annyira, hogy már szinte lesi a gondolataimat, így néhány napos próbaidő után barátommá fogadtam. Fényképezni is lehet vele, a kamerájának jobb paraméterei vannak, mint a fényképezőgépemnek, ráadásul az előlapján is van egy másik, amivel szelfit lehet csinálni. (Láttam is a múltkor egy ilyen alkalmazást az amerikai elnökválasztásnál, ahol a hallgatóság eléggé el nem ítélhető módon hátat fordított a jelöltnek és így mindenki csinálhatott vele egy közös fotót).
A legjobban a "SZÉPÍT"- gomb nyerte el a tetszésemet, mert az elkészült portrékat - a szelfit is - gombnyomásra meg tudja szépíteni (ráncok, táskás szemek, öregség, stb). Először úgy gondoltam, hogy a feleségemen fogom kipróbálni, de ő önérzetesen elutasította ezt a fantasztikus lehetőséget, mondván, neki nincs rá szüksége, ő enélkül is szép. Bánatomban magamon kezdtem kipróbálni, de hosszas kísérletezés után rájöttem, hogy igazából nem létezik olyan gomb, amelyik az én szelfimet meg tudná szépíteni.
Nem keseredtem el, legközelebb majd megint kipróbálom a "SZÉPÍT"- gombot.
Az önéletrajzomon.
-x-
-x-
Tíz deka parizert kérek.
Ne akkora zsírpapírt tegyen a mérlegre, a fele így csak papír lesz, azt nem tudom megenni. Nem tizenkét dekát kértem, hanem csak tízet, azt a két szeletet vegye le. Most mérje meg rendesen, mert úgy látom, hogy erősen dobta a mérlegre, hogy többet mutasson. Na, ugye. Jó, akkor kérek még harminc deka darálthúst, de ne azt a mócsingot tegye a darálóba, hanem abból a szép dióból és előtte vegye ki a benne maradt cafatokat.
Ez a "párbeszéd" a Széna-téri húsboltban zajlott úgy hatvan évvel ezelőtt a hentes és a nagymamám között, akit minden boltban jól ismertek, rettegtek tőle, amikor az unokájával megjelent, vajon mibe fog megint belekötni az Ámon néni, én meg csak húztam a nyakam és legszívesebben feltűnés nélkül kioldalogtam volna az üzletből.
Tegnap bementem a henteshez. Vékony helyett vastagra szeletelte a felvágottat, a papír még annál is nagyobb volt, ugyanúgy rácsapta, de szerencsére a digitális mérleggel nem lehet úgy trükközni(?). De hát a mócsingot a hentes hátától nem láttam, így mégiscsak belekerült a darálóba, amit csak otthon vettem észre.
Ezt hívják a természet körforgásának.
-x-
-x-
