Kedves Barátaim!
Szeretném veletek megosztani egy fantasztikus álmomat. Hallgassátok meg!
Tudósítás.
Ma nyílik a Gal-Art képzőművészeti kiállítás. A szervezők minden eddigi rekordot megdöntő látogatottságra számítanak, ami érthető, mert egyúttal bemutatásra kerül a "Best of Tibi", a nemzetközileg is egyedülálló fotógyűjtemény is. A programot számos kiegészítő rendezvény teszi színesebbé, úgy mint hurka- és kolbászevés, valamint kerekasztal konferencia a pálinka és a sör kölcsönhatásáról, amit aztán sörhasmérő verseny koronáz meg. A nagyszabású rendezvény második napján szakmai fórumot rendeznek, ahol a szerencsés résztvevők borkóstolóval egybekötött távolba nézésen vehetnek részt.
A megnyitó előtt megkértük Gal urat, a művészt,hogy elevenítse fel pályájának főbb buktatóit.
- Egyszerű kubikosként kezdtem - mondta. Festőként ekkor kezdett kibontakozni kubista stílusom. Aztán feltornáztam magam utcakövezővé és az meghozta a street-ÁRT korszakomat. Első pincetárlatom (ugye milyen jól hangzik?) a házunk szuterénjében volt. Átpakoltam a tüzelőt a sufniba, így elfértek a képeim és a szobraim. Szóval volt KÉPEM kiállítani!
- Milyen volt a megnyitó?
- A megnyitó nagyszabásúra sikerült. Élőzenével. slide-show-val, néhány komolyabb írásom felolvasásával, üdítő, kávé, szendvics, whisky, pezsgő, meg ami kell.Úgy emlékszem, nők is voltak. A bejáratnál (ami egyben a kijárat is volt) egy elsősegély csomagot helyeztem el, ha netán valaki a látottaktól elájulna.
- És milyen volt a fogadtatás?
- Az első látogatók vegyesen fogadták művészetemet. Voltak akiknek tetszettek a kiállított tárgyak, de őszintén szólva előfordult, hogy egyesek leköpték néhány szobromat, mondván, hogy ez nem is művészet. Nyilván fogalmuk sem volt a dadaizmus és a szürrealizmus lényegéről. Aztán ott van a giccs-szobrok kérdése is. Évekig egy ruháskosárban várták végzetüket, mire egy mentő ötlettől vezérelve szoborcsoporttá rendeztem őket. Az egyenként igencsak giccses szobrocskák és emléktárgyak ilyetén konstellációban elvesztették ugyan identitásukat, de az így létrehozott mű egyfajta közösséggé transzformálta őket, ezáltal új, kollektív értelmet nyertek, valódi esztétikai élményt nyújtva. Címe "Parádé" lett.
"Félcipő" című alkotásom pedig a feleségem jóvoltából jött létre, mert Klári nagylelkűen lemondott szép olasz körömcipőjéről, hogy fáradtságos munkával elfűrészelve létrehozhassam a művet.
Szobraim zöme egyébként már kalapács alá került.
- Aukción?
- Nem, amelyik nem tetszett, azt szétvertem. Pedig néhányuk ÁTLAGOM felüli volt.
- Volt már máshol is kiállítása?
- Nem. Persze tudom, hogy nem a Louvre a képeim fő megrendelője, de azért egy TRÉ-tyakovban még biztos elférnének. Elismerést nem nagyon kaptam, de azok is meglehetősen visszafogottak voltak. Sok kritikát meghallgattam, de a legjobban annak a barátomnak a véleményére adok, aki elfogulatlanul csak annyit mondott:- Csodálatos!
- És hogy lett önből híres festő?
- Az kérem úgy kezdődött, hogy próbaképp festettem egy képet, ami megtetszett és ennek örömére megpróbálkoztam még eggyel, amelyik talán még jobban sikerült. A család és a baráti kör elismerései nyomán az önbizalmam is megjött, de mert nem jártam festőiskolába, heroikus küzdelmet kellett vívnom a tehetségtelenségemmel. Ennek aztán hamarosan több száz kép lett az eredménye, meg az, hogy bekerültem a Guinness Rekordok Könyvébe. Én lettem a világon az első olyan festőművész, aki nem is tud festeni. Tisztában voltam persze azzal, hogy a legnagyobbaknak is szükségük van némi szerencsére is és arra gondoltam, hogy valami csoda folytán valaki talán rácuppan egy-egy képemre, netán valamelyik internetes hírportál címlapján találkozom velük, ahonnan egyenes út vezet az elhiresültséghez.
Álmaimban el is játszottam a gondolattal:
A főszerkesztő - meglátva képeimet, egy szakértő művészettörténészt küld ki hozzám, aki bőven illusztrált méltató cikket ír róluk. Ezt olvasva, egyre többen keresnek meg interjúkéréssel, sőt később kiállítási felkéréssel is. Nem mondom, eleinte jólesett látni a sok rajongót, de aztán kezdett terhes lenni, hogy riporterek hada tanyázott a házam előtt. (Tényleg ez jár a hírnévvel?) Néhány kisebb tárlat után már a galériák is megkerestek, kérték, hogy határozzam meg az eladási árakat, mert a várható óriási érdeklődés nyomán vevők sora fog tódulni. Én a kisebb akvarelleknél szerényen tíz-ezerre gondoltam, de ezt nevetségesen alacsonynak tartották, szinte megsértődtek. Az ő kiemelkedő kiállítóiknál a hatjegyű szám az induló érték-mondták. Én ugyan kezdetben nem tartottam ilyen nagyra a műveimet, de aztán beláttam, hogy a művészi érték mellett a hírnév is sokat nyom a latban (néha még többet is).
- És akkor elkezdték vásárolni a képeit, ugye?
- Igen, másfél év alatt szépen fogytak a képeim. Mindenki jól járt. A galériák, a vásárlók és nem utolsó sorban én is, jónevű és jómódú festő lettem. De miután ez nálam elég későn jött, öregemberként megbetegedtem és mindenki ( na jó, majdnem mindenki) legnagyobb sajnálatára hamarosan elhunytam. A legjobban persze én sajnáltam, de némi kárpótlást nyújtott, hogy hírnevem ezután még tovább nőtt. Ekkor került szülőházam falára a márvány(mészkő)-tábla, hogy "Itt született és életvitelszerűen itt élt...",szülővárosom főterén pedig egy bronz mellszobrot állítottak, sőt egy utcát is elneveztek rólam.
- Hát ez tényleg csak a legnagyobbaknak adatik meg! Mi történt ezután?
- A Mennyországban eltöltött néhány kellemes év után úgy éreztem, hogy meg kell látogatni egykori sikereim színhelyét és lenéztem a magasból. Hát nem voltam elragadtatva. Az első, ami feltűnt, hogy műveim sokszorosított változatai elárasztották a képzőművész-piacot, képeim kis és nagy változatai minden lakásban megtalálhatóak voltak, de néhol még a WC-ajtókra is jutott belőlük.Aztán egykori lakóházamat tatarozták, de az emléktáblát elfelejtették visszatenni, a mellszobromat pedig eleinte csak a galambok szarták le, később már meg is rongálták, sőt festékkel is leöntötték. A rólam elnevezett utca lakói meg már azt sem tudták, ki volt az, akinek a nevét viseli.
- Felébredtem...- Hát, kérem, ha ez így megy, akkor én már nem is akarok híres festő lenni!
- És művész úr, mi lesz azzal a rohadt sok képpel meg szoborral?
- Egy részük itt látható és szeretettel ajánlom őket figyelmetekbe. Tekintsétek meg kortárs amatőr seregszemlémet! Jó szórakozást kívánok!
-x-
üdv, ANI
(Amatőr, Naiv, és Ismeretlen)
