Play-back-ről még nem hallottatok? Mi is indulhatnánk az Év Hangja versenyen, mondták egymásnak a verebek. Először is rigó és fülemüle dalokat kéne gyűjteni, de a csalogány is menő lehet. Aztán gondolni kellett a külső megjelenésre is és ennek nyomán felvirágzott a testfestő és smink iparág, de többen szívesen viseltek rigó, fülemüle vagy csalogány jelmezeket, így ezek gyártói is mind jól meggazdagodtak.
Végül a nagy verseny döntőjében a korábban legszürkébb veréb lett a győztes. Elárasztották szerződésekkel és annyi pénzt keresett, hogy az egész családjának új fészkeket tudott venni és ősszel még a tengerentúlra is eljutott. Egy idő után aztán lekopott a festék és újból szürke lett, és már csak csipogni tudott. Elszórt magok után keresgélt és közben nosztalgiával gondolt a régi szép napokra.
-x-
Arra gondoltam, hogy összeírom néhány tévedésemet, talán tanulságos lehet a jövőre nézve úgy nekem, mint annak, aki elolvassa. De a felsorolás túl hosszúra sikeredett és nem is tudtam még befejezni, ezért úgy döntöttem, hogy csak a legnagyobbat írom meg, kezdetnek az is elég lesz: megszülettem. Ez egyébként is egy véletlennek volt köszönhető és ebben kezdetben egy kesztyű játszotta a főszerepet. Leendő anyám ugyanis "véletlenül" leejtette, leendő apám pedig merő udvariasságból felvette. A továbbiakra én vagyok az élő tanú.
Azért születésem évében történtek nevezetesebb események is. Például elkészült az első Ferrari sportautó, először sikerült egy sugárhajtású repülővel átlépni a hangsebességet, az amerikai Roswell-ben pedig leszállt egy igazi UFO.
-x-
Mostanra nagyon megromlott a reprodukciós képességem. Azt hiszem, azért még kézrátétellel lehetne segíteni rajta.
-x-
Régen volt. BKV, DKV, KGB, NDK, URH, AVH, most meg. BKK, USB, HVG, 3D, PC, MP3, NAV /navigáció?/
-x-
Disznó beszéd. - Milyen nemzetiségű vagy? - Jelenleg még magyar,de ez hamarosan megváltozik és nemzetközivé leszek. - Hogyhogy? -Hát a sonkám prágai, a bordám meg milánói lesz nemsokára.
-x-
Vészvillogóval közlekedik, de vajon miért, hiszen normál tempóban megy? Ja...nő! Ezzel figyelmeztet, hogy elment otthonról. Jó ötlet. Lehet, hogy kötelezővé kéne tenni ? /Szemét gondolat/
-x-
Kevés volt a virágföld a cserépben és utána töltöttem. Ez lett a poszt-humusz.
-x-
A szabadtéri misét egy sörsátorban tartották és az oltáriszentséget nem borral, hanem sörrel öblítették le.
-x-
Semmi nem jó. Ha nem hívsz, akkor aggódom, mi lehet veled? Ha hívsz: csak nincs valami baj? Ha futok, előbb-utóbb kificamodik a bokám. Ha súlyt emelek, hamarosan inhüvely gyulladást kapok. Akkor most már ne csináljak semmit?
-x-
A feleségemmel kétszer is megismerkedtünk. Tizenhárom évi házasság után egy kellemes társaságban egy tájékozatlan ember újból bemutatott minket egymásnak.
-x-
A feleség áll a tükör előtt, nézegeti magát, láthatólag elégedetlen.
-Mi a baj, drágám?- kérdezi a férj
-Hát, nem tetszem magamnak! /Pedig amióta romlik a szemem, úgy egyre szebbnek látom őt,-gondolta a férj, ez is egyfajta photo-shop./
-Spórolnunk kell-mondja, és sóhajt egy nagyot-, ezért lemondtam egy újság előfizetést, a Cascót, módosítottam a telefon díjcsomagot és a ház biztosítását.
-És így mennyit tudunk megtakarítani havonta?
-Úgy kb. tízezer forintot.
-Na, nem bánom, akkor most elmehetsz a fodrászhoz!
-x-
Szomorú boldogság:
- Halló? Apu te vagy? Szia, itt a kislányod beszél. Épp egy buszmegállóban vagyok, gondoltam felhívlak,már régen találkoztunk. - Képzeld, van egy másfél éves unokád, itt áll mellettem. Gyönyörű göndör, szőke hajú kislány.
- ...
- Na, megjött a busz, úgyhogy leteszlek. Szia.
- ...
-x-