Olyan gyönyörű ez a nő. Szép arca és jó alakja is van, olyan kívánatos. Legszívesebben meglájkolnám. Biztos már néhányszor megcsalta a férjét. Ugyan, kérlek, dehogy. Hát én a helyében már biztosan megcsaltam volna. Ahogy öregszem, úgy romlik a hallásom (is). Legtöbbször nagyon oda kell figyelnem a hozzám szólóra, a szemkontaktus, a száj mozgásának figyelése sokat segít az értésben. Élvezem a feliratos filmeket, a szinkronizáltakat nem annyira, mert a szájak itt nem magyarul mozognak. Berekedt, torokgyulladásos ismerősöm telefonhívását sem tudtam a múltkor felhőtlenül élvezni, mert ő csak suttogni tudott, én meg így nem hallottam semmit, így aztán csak röhögni tudtunk, meg a végén fuldokolni. Ezt a képet szabad kézzel, szabad akaratomból rajzoltam. Egy szabad országban. Végleg bebizonyosodott, hogy megöregedtem. Azt olvasom ugyanis, hogy tudósok megállapították, hogy idős korban megnövekszik az ember füle. A dolog idáig is gyanús volt, de a hír olvastán ismét, most már célzottan belenéztem a tükörbe és döbbenten láttam, hogy már a fülem sem a régi. Sőt, mintha az orrom is megnőtt volna. De miért pont ez a kettő?
Minél tovább élek együtt a feleségemmel, annál inkább rájövök, milyen nagy szükségem van rá. Ez abból is nyilvánvaló, hogy ő a közös életünk során felhalmozódott kódok legjobb tudója, a telefon pin, puk, a kapukódok, a riasztó, a bankkártyák, a számítógép jelszavak, banki tranzakciók, UPC, internet, stb. Ha bármi baj történne vele, ne adj isten, elhagyna, leállna a gazdasági életünk, megszűnne az összes közmű-szolgáltatás, ezért igyekszem őt a széltől is óvni, mindig a kedvében járni. Csak a végén a fejemre ne nőjön. Azért meg kell,hogy mondjam, ő önzetlen és nagyvonalú asszony, nagylelkűen szabad kezet ad sok mindenben. Például, amikor fodrászhoz vagy kozmetikushoz megy, lehetővé teszi, hogy ezalatt az idő alatt nyugodtan kiporszívózzak, sőt fel is mossak és a konyhai előkészítő munkákat is elvégezhessem. Mikor hazaér, mindig meg van lepve, néha még meg is dicsér. Ha pedig valamit mégsem jól csináltam, diszkréten felhívja a figyelmemet rá, így legközelebb már tudni fogom a jövőben követendő helyes utat.
Senki ne gondoljon rosszra! Ha hiszitek, ha nem, ez egy sima csaptelep.
Amikor a 124 cm-es LED TV-t nézem, eszembe jut egyik nagyapám, aki az első világháborúban az Isonzónál megsérült és a negyvenes-ötvenes években télen a cipőjébe újságpapírt tett, hogy ne fázzon, mert csak "nyári" cipője volt és aki az álló formátumú "csöves" rádióra tapasztotta a fülét, hogy a recsegő Szabad Európából igaznak hitt híreket hallgassa és aki használt Gilette-pengéket 1 Ft-ért újraélezett és úgy próbálta ki az élüket, hogy a fodrásztól levágott hajakat gyűjtött és ha azokat egyből elvágta, akkor az volt a minőségellenőrzés és a nagy bérházban, ahol lakott, aztán számozott zacskókban, névre szólóan, személyesen széthordta, vajon mit gondolna, ha most felébredne és látná az öreg unokáját, aki egy kényelmes fotelben tesped, nem hinné el, amit lát, nem hinné el azt sem, hogy Skype nevű videotelefon is létezik és hogy a világ bármely tájáról a már szétszórt család minden déd- és ükunokájával tudna élő egyenesben beszélni, anélkül, hogy fájó végtagjait fárasztó utazásokkal tenné próbára, aki még személyesen ismerte Irinyi Jánost, a gyufa feltalálóját, amivel büszkén dicsekedett is, de aztán eszembe jut a másik nagyapám is, aki gőzmozdonyvezető volt, méghozzá 424-esen, az volt akkor a legnagyobb, de nem lehetett kilátni belőle, ezért mindig ki kellett hajolnia, hogy a jelzéseket időben észlelje, még télen is a nyitott vezetőállásból, a jéghideg szélben, belül pedig a szeneskazán izzó hősége, aki aztán a fél arcára lebénult, aki soha nem álmodhatott Intercity légkondicionált vonatról, ami nem marhavagonokkal és ócska, másod-harmadosztályú személykocsikkal közlekedik és amelyik úgy jár át egyik országból a másikba, hogy észre sem venni a határokon való áthaladást, szóval a TV előtt a fotelben ücsörögve ezek jutnak néha eszembe.
Úgy látszik, a mértéktelen folyadékbevitel következtében elborult az agyam.
-x-
